Itt vagyok, jön a következő részértékelés, hamarosan behozom magam....
Már az előzetes infók alapján is nagyon vártam ezt a részt, és nem is kellett csalódnom. Előrebocsájtom, hogy én nagyon szeretem Möbiust, és úgy érzem sikerült teljes mértékben tisztelegni a munkássága előtt. Néhol Az Idő Urai feelingem volt, konkrétabban a Perdid ugrott be, de volt itt még jó adag THX 1138 érzés is. Teljesen érthető ha sokaknak nem tetszett ez a rész, hisz abból a szempontból tényleg nem történt benne semmi, ahogy azt általában a TCW -ben megszokhattuk. Gondoljunk csak bele; ezt az egész település megtalálós dolgot keresztül lehetett volna vinni annyival, hogy pl. R2 érzékeli és egyszerűen odamennek. Ez viszont elég sablonos lett volna, nulla érdekességgel. Ehelyett viszont megragadták az alkalmat, és olyan hangulatot kreáltak néhol, hogy csak lestem! 
Persze próbálták visszafogni a szűrrealitást, hisz ez mégis csak egy fiatalabbaknak készült sorozat, de azért volt benne nyomasztó elem így is elég. Mindebből egy dolgot leszűrhetünk: ez a rész a sorozat legbizarrabb és legkülönlegesebb darabja.
No de kezdjük az elején. Az üstökösökkel való "harc" izgalmasra és látványosra sikeredett, a droidok pedig valóban kicsit az EPI -es akciókra emlékeztetően dolgoztak. Ahogy megmentették egymást az aranyos volt. 
Legalább a "mechek" összetartóak. Érdekes volt ahogy a hyper űr a szokásos kék színről pirosra váltott. Nem tudom ez minek volt köszönhető. Azt nem gondolnám, hogy így akart jelezni a legénységnek, hogy baj van... 
Ez volt az első eset, hogy így láthattuk ezt a térrészt.
Maga az Abafar annyira egyhangú és kopár volt, amennyire csak lehet. Ilyen steril környezetben az ember rövid úton begolyózhat. Egyszínű talaj, más tónusú, de szintén homogén égbolt. Az egész helyről nekem a THX 1138 börtöne jutott eszembe, ami egy irgalmatlan nagy fehér szoba volt. A karakterek is érdekes dolgokon mentek keresztül, mert a hely több problémát is kiélezett. Először is érdekes, hogy ebben a szálban vetődött fel komolyabban, hogy astromech -ek a droid társadalom alján találhatók. Ők a "munkások", akik a műszaki problémákat javítják, űrhajók ún. kiegészítő alkatrészei. Az előző részben a B1 -esek pökhendi szövegénél is észrevettem már az R2 -ék felé megnyilvánuló lenézést, de itt WAC ugyanezt a húrt pendíti meg. És persze itt van Gascon ezredes, aki először még a szokásos magabiztossággal és fölényeskedéssel próbál irányítani, ám ahogy egyre kétségbeesetté válik a hely hatására, mindinkább az őrület jeleit kezdi mutatni. Számomra érthetetlen, hogy miért nem támaszkodott jobban a droidokra. Mindig keresett valami más magyarázatot és opciót, miért lenne az jobb. Annál is inkább lett volna értelme egy pont után a droidokra támaszkodni, mert azok nyilván nem fogják elveszíteni a racionalitás érzéküket, ezáltal jobb esély mutatkozhatna a túlélésre (ami később be is bizonyosodik). Gascon azután gőzöl be, miután megtalálják a szellem hajót. Megjegyzem ekkor már nagyon magas szinten volt a hangulat mutató nálam. Az űrhajós csontváza, és maga a roncs kegyetlen volt. Érdekes, hogy ezután WAC inkább az ezredessel marad, pedig kezdetektől fogva csak vitáik vannak. Persze valakinek vigyáznia kellett Gascon -ra. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy R2 miből jött rá, hogy hol van a település? Viszont amíg ők odatartottak, addig Gascon és WAC egymásra talált, miközben filozofáltak is egy nagyot az élet értelméről. Paradox módon épp egy robot mondja ki, hogy nem szabad sose feladni a reményt, bármilyen kilátástalannak is látszik a helyzet. Ezt koronázza meg a bennszülött madarak feltűnése, ami igazi meglepetés volt. Van valami az ürességben!!! Egy ilyen felvezetés után ez a lovagolós jelenet szinte egy katarzissal ért fel. Ráadásként még egy településre is beérünk, ami már nem délibáb hanem valóságos, megfogható. Szinte együtt lehet örülni Gasconnal és WAC -al. Itt utalnék vissza az elején leírtakhoz, miszerint ha ide csak úgy két perc után bemasíroznak, max. ásítunk egyet és azt mondjuk: "ok... és?" Így viszont egy tök érdekes kis kaland után, egy izgalommal és misztikummal felruházott helyet kaptunk.
Még annyit fűznék hozzá, hogy WAC a végére már emberibb az embernél. Az a nagyképű masírozás amit a végén levág az nagyon kész van. Hihetetlen mennyire "érzelmessé" programozták. Számomra ő az, akinél már elmosódik a gép és érző lény határvonala. Még R2 és C3PO esetében se éreztem ezt. WAC néha annyira személyes aspektusból vizsgálja a dolgokat, mintha legalábbis nem gép lenne, hanem élőlény.
Mint mondottam ez egy különleges élmény volt számomra, ami szerintem az írásomból is kitűnt. Sokakkal ellentétben én sajnálom, hogy nem lesz több ilyen stílusú rész.
